AZ OKTATÁSI HIVATAL BÁZISINTÉZMÉNYE
„Ha a tudás nem válik közkinccsé, veszendőbe megy.”
(Chaim Potok)
Az Oktatási Hivatal 2023-ban is pályázatot hirdetett az Oktatási Hivatal Bázisintézménye cím elnyerésére. A pályázati felhívás célja „a köznevelési és a szakképző intézmények pedagógiai
eredményességének növelése olyan intézmények bevonásával, akik készek megosztani a már működő jó gyakorlataikat, helyet és lehetőséget biztosítanak műhelymunkák, bemutató órák, tanulmányi és tehetséggondozó versenyek, pedagógus továbbképzések számára, bázisintézményi tevékenységükkel katalizálják a pedagógiai szakmai közélet fejlődését, valamint elősegítik a POK által biztosított pedagógiai-szakmai szolgáltatásokhoz való méltányos hozzáférést.”
Intézményünk, az óvodában és az iskolában folyó eredményes munka elismeréseként, 2023-tól 2026-ig tartó 3 éves ciklusra elnyerte az OKTATÁSI HIVATAL BÁZISINTÉZMÉNYE címet, amit 2023. szeptember 29-én adott át Kállay Attiláné, a Nemzetiségi Pedagógiai Oktatási Központ főosztályvezetője. A cím viselése igen megtisztelő a számunkra, és örömünkre szolgál, hogy ez a folyamat 2017 óta nem szakadt meg. Az új, 3. ciklusban is teljes odaadással, legjobb tudásunk szerint végezzük tudásmegosztó munkánkat a hagyományápolás, tehetséggondozás és szakmai-módszertani területeken, a magyarországi román nemzetiségi köznevelési intézmények támogatása érdekében. A bázisintézményi feladatokat éves munkatervben rögzítjük, a programok megvalósításáról és eredményességéről pedig beszámolót készítünk. Rendszeres kapcsolatot tartunk a Nemzetiségi Pedagógiai Oktatási Központtal, munkát bázisintézményi koordinátor segíti.
Nevelőtestületünk elkötelezett az értéket teremtő minőségi munka mellett, nyelvünk, nemzetiségi hagyományaink, kultúránk megőrzéséért és továbbörökítéséért, gyermekeink és az egész közösségünk identitástudatának erősítéséért.
Ezt a célt szolgálják vállalt jó gyakorlataink:
1. Szakmai nap
2. Partnereinkkel együtt a gyerekekért
3. Művészeti versenyek
4. Koringyálás újragondolva
5. Aranyhang országos énekverseny
6. Magdu Lucian országos szavaló- és rajzverseny
7. Aki tud, az nyer! interaktív román népismereti verseny